Sunday, February 21, 2010

21-22. nap - Törtetők

A hétvégéről pár szó:
Tegnap volt 3 hete, hogy megérkeztem Spanyolországba. Lassan elmúlnak a kezdeti izgalmak, minden dolgom rendeződik. Párhuzamosan két iskolában zajlott most a tantárgy felvétel. Itt spanyolul/angolul evickélek az egyetemi bürokrácia útvesztőjében, otthon Pécsen meg nagyobb káosz van mint a Bábeli zűrzavarban volt. Pedig mindenki egy nyelven, kreditül beszél. Azért már nagyjából rendeződnek a dolgok. Otthoni ügyintézőm (Dani) nagyon becsületesen végrehajtotta, amire megkértem. Virtuálisan lovaggá ütöm! :) Kisebb variálás volt a kötelezően választható tárgyakkal, végül kibogozták a gordiuszi csomót. A legkézenfekvőbb megoldást választották, eltörölték az egész rendszert és egy másikat kreáltak helyette. Most nem a projektmenedzsment és a vállalatok adózása a felhozatal, hanem step-aerobik és gerinctorna... Szép! Végül a kosárlabda, úszás és túrázás tárgyakat vettem fel. Igazából egyiken se tudok részt venni, 3000 kilométerről lehet kicsit fárasztó lenne bejárósnak lenni, de még átgondolom az egészet :). Remélem túrázásra elegendő lesz a spanyol vendégjátékomról írnom vagy produkálnom valami észveszejtőt. Minden tanárral felfogom venni a kapcsolatot, kíváncsi leszek a megoldásokra.
A szerdai bulinapon már kétszer is megjelentem, ez főleg annak köszönhető, hogy a Mat Kenn+Coca Cola Zero páros 5,69€-t kóstál. Tegnap viszont ismét próbálkoztunk és teljesen más volt az összkép. Szerdán 95%-ban hozzám hasonló Erasmusos külföldi diákok szoktak szórakozni (100%-ban egyetemisták). Tegnap viszont inkább spanyolok lepték el a "buli utcát". Körülbelül 10-15 kisebb hely van, különböző zenei stílusoknak megfelelően. Elég sok ember volt, többnyire 16-25 éves spanyolok. Jól éreztük magunkat.

Törtetők
Kicsit pötyögök egy sorozatról ami mellett letettem a voksomat az utóbbi hónapokban. Ákos barátom ajánlotta, ezúton nyújtom át neki virtuálisan a sorozatfüggők arany tv irányító emlékplakettet. A címe Törtetők (amerikaiaul Entourage). Az alapvető story arról szól, hogy egy tehetséges Queens-i srác a testvérével és két gyermekkori barátjával Hollywoodba költözik és halad felfelé a színész létran. 5 évadot néztem végig és az élet hullámait írja le a sorozat egészen jó stílusban. Van hogy szétveti őket a pénz és úgy vásárolják a sportautókat, mint más a kiflit. Viszont a komikumot az adja sok esetben, hogy amikor nem tehetnék ezt meg akkor is nagy lábon élnek. Tulajdonképpen élősködnek hárman a színész srácon, de ez nem úgy jön át ahogy elképzelnénk. Alapvetően a barátság az összetartó erő és vakon megbíznak egymásban. Öt szereplőn alapul az egész sorozat, röviden pár sor róluk. Vince: A színész, elfogadja más véleményét, kicsit nem törődöm típus, viszont kudarc esetén előjön belőle a versenyző típus. Az ötödik évadban nagy törés következik be a karrierjében, miután a saját maguk által rendezett film megbukik a Cannes-i filmfesztiválom. Gondolom a hatodik évadban megint jön a hullám felfelé ívelő szakasza.
Eric: Vince gyermekkori barátja és személyi menedzsere is. Tulajdonképpen ő a "belső" intéző, kapcsolatban áll mindenkivel azonban megjelenése (alacsony, ír származású) miatt sok esetben lekezelik a filmipar cápái. Mégis határozott jellem, ahogy belerázódik a szerepkörébe saját vállalkozást indít Vince menedzselése mellett.
Teknőc: Ő a csapat leglazább karaktere, nem veti meg az élet örömeit, azonban a nőkkel sosincs szerencséje. Tulajdonképpen egy naplopó, aki semmit nem csinál, de nélküle nem lenne kerek a kvartett.
Johnny Drama: Vince bátyja és szerepe alapján óriási karakter. 10 évvel idősebb (a sorozatban kb. 35) a többieknél, azonban lélekben egy gyerek. Fiatal korában különböző sorozatokban játszott epizód vagy mellékszerepeket. Alapvető teória, hogy Hollywoodban lenézik a sorozatszínészeket. Drama ezt nem észleli és korábbi cselekedeteivel nagyzol. Nagyon vicces mániái vannak és Teknőccel ők ketten adják meg a sorozat humorvonalát. Kedvenc jelentem tőle, amikor belerakétázik Ed Norton vécéjébe és ott hagyja az "ajándékcsomagot" :).
Ari Gold: Számomra ő a sorozat jolly-jokere. Nem láttam még ennyire jól kitalált karaktert sorozatban (talán a Dallasban volt Jockey ennyire eltalálva :)). A kinézetéhez kiválóan passzol a jellem. Ő egy zsidó származású, egocentrikus menedzser, aki ha kell a Vörös-tengert is kettéválasztja célja eléréséhez. Mindemellett szerető férj és családapa, mindvégig hű nejéhez. Hollywoodban minden elérhető egy kerülőúton, mindenki megkenhető valaki más bevetésével. Ari Gold Vince menedzsere, személyes kapcsolat fűzi a színészhez, az egyetlen ember a sorozat 5 évadja alatt akivel barátságosan bánik. Gold egy vállalat alkalmazottjából eljut oda, hogy a legnagyobb producer cég vezérigazgatói állását ajánlják fel neki, de ő lemond róla szeretett szakmája, a menedzserkedés miatt.

Az öt alap karakter mellett sok-sok szereplő van akik végig jelen vannak a sorozatban.
Lloyd: Ari Gold homoszexuális titkár(nő)je, az élcelődések elsődleges célpontja. Billy Walsh: A valóságtól teljesen elszakadt rendező művész, bár a Cannes-i fesztivál balhéja után eltűnik.
Shauna: Vince tolvajnyelven beszélő sajtó menedzsere.
Mrs. Ari: Ari Gold felesége, éli a gazdag származású nők hétköznapjaim. Nem mellékesen az egyetlen ember, akire Ari sok esetben hallgat.
Dana Gordon: Egy másik elismert hollywoodi menedzser, sok esetben menti meg Ari Gold üzleteit.
Sloan: Erik barátnője, aztán szakítanak, aztán megint a barátnője lesz.
Nicky Rubinstein: Kokain függő milliárdos, ő pénzeli Vince és Billy Walsh bebukott filmjét.

Ami a sorozat igazi lényegét adja, hogy a hollywoodi színfalak között rendszeresen feltűnnek igazi világsztárok, akik saját magukat játsszák el. Pár közülük: Mark Wahlberg (a sorozat producere is egyben), Scarlett Johansson, Gary Busey (teljesen őrültet játszik pár feltűnése alkalmával), Kanye West, Snoop Dogg, Eric Roberts. Továbbá egy rakat világhírű filmipari szakember, rendezők, producerek stb.

Ha valakinek vannak olyan irányultsága, hogy szeret sorozatokat nézni. Azoknak ajánlom, kezdjenek bele! ;)

No comments:

Post a Comment